Házirend
Mindegyik pont a gazdik felkészültségét és a területen tartózkodók biztonságát hivatottak szolgálni. Mulasztásuk nem von maga után elbocsátást, de mivel értelemszerűek, valamint az egymás iránti tiszteletből fakadnak, reméljük nem okoz nehézséget betartásuk.
1. Ovis foglalkozásainkra és felnőtt kutyusokkal felmérésre előzetes bejelentkezés nem kötelező, de egy üzenetváltás emailben vagy Facebookon sok esetben javasolt, mert válaszunk minden hasznos információt tartalmaz arról, mit kell hozni az első alkalommal. / Első szocira érkezés előtt írásos egyeztetés mindenképp szükséges. / Sportfoglalkozásainkra zárt csoportokban lehet jelentkezni, ahova a belépő kérdések megválaszolása után engedünk bejutást.
2. Bármennyire picúr kutyussal érkeztek, legyetek szívesek pórázon vezetve közlekedni vele! Ölben cipelni szükségtelen és akár veszélyes is lehet, ha más kutya netán zsákmánynak nézné a kistestűt. Biztonságukra a többi gazdi és az oktatók is figyelni fognak.
3. Az iskola területén (parkoló, regisztrációs tér, pálya) a póráz levétele tilos! Amíg az oktatók óra kezdés után úgy nem rendelkeznek, a póráz lecsatolása balesethez is vezethet. Tehát kérünk benneteket, hogy érkezésnél, sorakozónál és fizetés közben, majd távozásnál is legyetek szívesek magatok mellett tartani kutyáitok a póráz segítségével. Amennyiben a kettes pálya és a regisztrációs tér között a pályán kívül közlekedtek, ugyanúgy tartsátok be ezt a pontot, pláne miután a focipálya nem az iskola területe.
4. Pórázon a kutyusok nem érhetnek össze! Jól ismerjük a karikatúrát a pórázon nagyszájú ebekről, ami valós jelenség és balesethez vezethet. A parkoló, a regisztrációs tér és a pálya is elegendő teret nyújt ahhoz, hogy a kutyák kikerülhessék egymást. Ez egyaránt fontos érkezés és távozás esetén, ahogy a sorakozónál, valamint fizetésnél is. Főleg a vasárnapi alkalmak közti csoportváltások, valamint a sportfoglalkozásoknál fontos ezt szem előtt tartani.
5. A pálya nem nyilvános kutya wc! A területen a kutyák szabadon elvégezhetik a dolgukat, de csakis ha a gazdi felszedi kutyusa után a nagy dolgot. Vannak kiakasztva erre a célra zacskók a kerítésen, ha nincs épp kéznél. Kuka pedig minden területen található. Legyetek szívesek erre kiemelten figyelni, mert rendszeresen szedünk össze a foglalkozások előtt/után kutyakakit a kerítés menti magasabb fűből. Ezenkívül tessék rászólni a kutyákra, ha a kapufélfákat, a gumikat vagy a kaspókat kísérlik meg lepisilni. Egyik sem megengedett!
6. Pályánk nyílt területen helyezkedik el és annak karbantartásáért az oktatók felelnek. Ilyenek többek között a nyári fűnyírás, a heti szemét kivitel, a padok és kiülők állapot megőrzése, valamint a külső konnektorok elfedése és a parkolóba bedobált szemét összetakarítása is. Azonban ahogy az a regisztrációs lapon is aláírásra kerül, a kutyák testi épségéért mindenki maga felel. Vagyis legyetek szívesek hideg időben öltöztetni a rövid szőrű ebeket vagy nagy hőség esetén sűrűn fürdetni és itatni mindegyik kutyust. Ha érzékeny gyomrú a kiskedvenc, a földről evést is tessék tiltani. Az időjárási és környezeti tényezőkért nem az iskola vezetősége felel.
Ehhez hozzátartozik még az is, hogy tüzelés, hasmenés, hányás, köhögés, avagy giardia-ra utaló jelek esetén a kutya nem hozható közösségbe.
7. Kérünk benneteket, hogy legyetek tisztelettel mindenki idejét és munkáját illetően. Ha sokkal korábban érkeztek és még javában zajlik az oktatás, a parkolóban várakozzatok, hogy ne zökkentsétek ki a kutyákat a munkából. A késést érthető okokból lehetőleg redukáljátok nullára. Mivel legtöbbször engedéssel kezdünk, érkezésetek megakasztja a játékidőt. Ha viszont már úgy alakult, hogy a kapu zárva, kérjük addig ne kíséreljétek meg önállóan a bejutást, míg az oktatók nem biztosítják a terepet a biztonságos pályára lépéshez. Utána a ki-be mászkálás megint csak oktatói engedéllyel és nagyon indokolt esetben lehetséges.
A tiszteletadáshoz és a fokozott figyelem fenntartásához hozzátartozik továbbá az is, hogy amíg iskolai órán vesztek részt, legyetek szívesek nem telefonos ügyeket intézni. Kérjetek vagy ígérjetek visszahívást az alkalmak utánra.
8. Az iskolai foglalkozásokra kötelező felszerelés kutyák esetében nyakörv, rövid póráz és jutalomfalat tartó. Szocializációs órákra szükség esetén hozzatok a kutyának megfelelő szájkosarat, a sportfoglalkozásra pedig ne felejtsétek otthon a sportághoz kellő kiegészítőket, mint hám, játék, appportfa, stb. Alap felszerelést tudunk kölcsönadni, de nem állandó jelleggel.
Ezenkívül a javasolt viselet a pályán tartózkodó gazdiknak kényelmes ruha, zárt és vízhatlan cipővel. A papucs vagy vékony pántos szandál nyáron, valamint a magassarkú csizma télen rendkívül balesetveszélyes, ezért viselésük nem megengedett.
9. Végezetül bármilyen jóízű beszélgetést folytattok egymással vagy az oktatók felé intéztek kérdéseket, sose vegyétek le fél szemetek a kutyáitokról! Nagy örömünkre egyre többen vagytok, az oktatói gárda azonban nem bővül ilyen iramban, ezért szükség van arra a felelősségteljes hozzáállásra, amiről egyébként mindenki nyilatkozatot tesz a regisztrációs lapon. Minden alkalommal igyekszünk elkerülni a baleseteket (ha kell, két pályán zajlik az engedés) és nagyobb figyelmet fordítunk a magasabb energiájú ebekre (hosszúvezetőket osztunk szét), de még nekünk se nőtt hátul szemünk.
Ehhez hozzátartozik az is, ha komplex problémával érkeztek vagy hosszabb választ igényel kérdésetek, kérjük az órák közti szünetben legyetek szívesek feltenni azokat, hogy az engedés közben mindenki biztonságát tarthassuk szem előtt.